Hajduska Marianna honlapja

Kommunikáció - tanácsadás - oktatás


MENÜ

Szakfolyóiratokban megjelent írások:

 


 

   krizislelektan.borito.jpg 

  Hajduska Marianna: Krízislélektan     

 

 2010. második, bővített kiadás

 A krízishelyzetek mindennapi életünk elkerülhetetlen velejárói, amelyek hatására a legkiegyensúlyozottabb személyiséget is hatalmába kerítheti a bizonytalanság, sőt a kétségbeesés. A fontos és biztosnak hitt párkapcsolat váratlan megszakadásakor, a szeretett személy hirtelen halálát követően, súlyos betegség diagnózisának közlése után, katasztrófahelyzetekben meginog a biztonságérzet, ideiglenesen felborul a világ rendje, összeomolhat az előzőleg stabilnak vélt énkép.    

 

E könyv összefoglalja a krízishelyzetek általános jellemzőit, leggyakoribb kiváltó okait, az életből vett példákkal segítve a megértést. Kitér arra is, melyek azok az életszakaszok, amelyekben hajlamosabbakká válunk a konfliktushelyzeteket    krízisként megélni, milyen társadalmi okok rejlenek korunk jellegzetes stresszhelyzetei mögött.  

 

 Foglalkozik a társadalmi traumák (háború, holokauszt, politikai diktatúra, terrorizmus, diszkrimináció) túlélőket és utódaikat is érintő következményeivel. Végül arra vonatkozóan is útmutatást ad, hogy átélőként, társként, barátként, illetve szakemberként miként segíthetjük a leghatékonyabban egy-egy kritikus helyzet kreatív túlélését.  

 

Eötvös Kiadó, 2010.      

 


  

parkapcsolat.konyv.jpg

 

  Párkapcsolatok  

  Válogatás a Pszinapszis Konferenciák anyagából  

 

Hajduska Marianna: Társfüggőség vagy elköteleződési válság 

  

Az utóbbi ötven évben jelentősen átrendeződtek a párkapcsolati szerepek. A tanulmányi időszak kitolódása, a fiatal felnőttkor meghosszabbodása, az elköteleződés válsága, a női és férfi szerepek közeledése és keveredése, új színekkel és jellegzetességekkel rajzolta át a párkapcsolatokat. A kapcsolati érintkezés és dinamika sajátos formáit, stílusát teremtette meg a tömegkommunikáció széleskörű elterjedése, az Internet és a mobiltelefon.     

 

A függőségek mind szélesebb skálán terjednek a modern társadalmakban, miért pont a partnertől való függőség lenne kivétel? A függőségre szocializált, elégtelen énhatárokkal rendelkező, önértékelésükben bizonytalan, stabil családi hátteret nélkülöző, gyermeki intimitásra törekvő egyének gyakran kerülnek kiszolgáltatott kapcsolatba partnerüktől. Hogyan lett a beat nemzedék szabadságot és szuverenitást hirdető örökségéből - a század végére ? társfüggőség, a megaláztatásig való görcsös ragaszkodás a partnerhez, avagy a kiszolgáltatottságtól, a felelős párkapcsolattól való félelem, elköteleződési válság?  

 

Saxum Kiadó, 2008.

 


krizishelyzetben.jpg

  

  Krízishelyzetben - A válság mint esély  

 Hajduska Marianna: Krízisek a mindennapokban 

 

 A modern korban a technika ugrásszerű fejlődése a kontroll illúzióját is megteremtette a civilizált ember számára. A fejlett eszközök, az információk és a lehetőségek tengerében úgy tűnhet, magabiztosan uraljuk, irányítjuk életünket - egészen az első komolyabb krízishelyzetig, ami "kifordítja sarkaiból a világot".
Ezekben az átmeneti, de annál ijesztőbb és fájdalmasabb periódusokban a mindennapok addigi rendje felborul, a megszokott és biztonságosnak hitt keretek leomlanak. Ilyenkor még a legerősebb, legöntudatosabb emberen is eluralkodik a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság érzése. A valódi válság mindig új időszámítást nyit az egyéni történelemben: utána már sohasem lesz pontosan úgy, ahogy előtte volt.
Ez a folyamat azonban nem csak tragédiát hozhat, hiszen a megoldott krízisek hatására jönnek létre a legnagyobb és legelőnyösebb változások. A krízis - esély azok számára, akik kreatív eszközökkel tudnak élni a megújulás érdekében. Még a legszörnyűbb helyzet is orvosolható valamiképpen, ehhez pedig minden segítséget igénybe kell venni. E kötet tanulmányai is ezt a célt kívánják szolgálni, az élet legkülönbözőbb területeiről vett példákon keresztül szemléltetve a megoldás lehetőségeit.

 

 Jaffa Kiadó - Mestrekurzus sorozat 2009.      

   


  

 

Asztali nézet